Megérte küzdeni…

2009 október 7. | Szerző: Sermina |

 Nem igazán szerettem volna nagyon a magánéletet idekverni, mert van egy másik blogom, ami nem látható, de ezt muszáj ideírnom.

Azt hiszem meggyógyultam!!!!! Olyan boldog vagyok!!!! Még nem 100%-osan, valamit még érzek magamban, hogy figyeljek oda, hogy ne alakuljon újból ki a hüvelygyulladásom, de már nagyon jó úton haladok! Úgy érzem, 90%-osan meggyógyultam. Tudom, hogy ott az a 10%, de én optimista vagyok, és nem azt a 10%-ot nézem, hanem azt, hogy 90% már megvan. Oda kell figyelnem, hogy az már csak több legyen!

Majdnem nagyon őszintén a kapcsolatomról: több mint egy éve vagyunk együtt. Már nem emlékszem pontosan, mikor kezdett jobb lenni a kapcsolat, akörül, amikor a fórumon egy topikban tanácsot adtam. Már fogalmam sincs, mikor volt.

100%-osan úgy érzem a hétvégén jött helyre a kapcsolatunk. Meg tudtam neki bocsátani, ami történt, amit csinált, és egy nagyon érdekes dologról szeretnék írni, ami lehet sokakból nevetést, ellenszenvet, vagy éppen azt váltja ki: de hüje ez a csaj.

Éreztétek már, hogy önzetlenül vagytok képesek szeretni? Hogy teljesen megváltoztak az érzések, amikor képes voltál nyitni a másik felé, megbocsátani? Mert nálunk most éppen ez volt/van. Nagyon sokat agyaltam az egész kapcsolat alatt egészen a múlthétig. Aztán jött a hétvége. Mi változott meg bennem? Egy mondat, amit mondott. Nekem volt egy félelmem, amit most voltam képes megosztani vele. Ő reagált rá, és elhittem neki. Hittem a szavának, teljes mértékben, és most is elhiszem. Akkor ott, abban a pillanatban megváltozott valami, de nem tudom mi volt az, ami ennyire változott volna. Hétvége óta nem agyaltam, nem pörgettem a rossz gondolatok a fejemben, pedig csak 3 nap telt el. Máskor ilyenkor mindig rám jön az agyalás már vasárnap, amikor hazaindul.

Olyan fura erről írni, mert igazából nem is tudom leírni, amit érzek. Csak érzem, hogy nem önzően szeretem, ahogy eddig, hogy Ő csak az enyém, birtokolni akartam, most nem. Tudom, hogy Ő van, létezik, és most éppen „értem” van, találkozunk, jól érezzük egymást, és gondtalanul képes vagyok mosolyogni. Mikor éreztem ezt utoljára? Igazából még soha nem éreztem. Pedig volt már egy majdnem 3 éves kapcsolatom, plusz egy futó kalandféle, amit azt hittem soha nem heverek ki, mert „annyira” szerelmes voltam…. J

 

Egyre többet szeretnék belőle, egyre többet szeretnék vele lenni, mert kevés, amennyit együtt tudunk tölteni (távkapcs…). Eddig ezeket nem éreztem, és fura ez az érzés. Furán jó J

P.  egyszerűen szeretlek, ahogy vagy.